Memento

A Memento egy 2000-ben bemutatott amerikai thriller. Jonathan Nolan novellájából, a Memento Moriból Christopher Nolan rendezett nagysikerű filmet.

Főszereplője  Leonard Shelby (Guy Pearce), ki akarja nyomozni, ki erőszakolta és ölte meg a feleségét egy betöréses támadás során, melyben Leonard elvesztette az emlékezetét. A trauma előtti eseményekre emlékszik, ám képtelen új emlékeket néhány percnél hosszabb ideig megőrizni (betegségének neve retrográd amnézia).

A történet zseniális és nem csak azért mert az alap sztori is érdekes (mint minden amnézia mozi), hanem mert olyan dramaturgiai csavarral oldották meg a forgatókönyvet, melyre előtte a filmtörténetben még nem volt példa.

Hogyan lehet egy amnéziában szenvedő ember kilátástalan helyzetét, olyan embereknek átélhetővé tenni, kik memóriája nem sérült? Hogyan érezheti át a főhős szenvedését, iszonyú nehézségeit és küzdelmét, aki nincs az ő helyzetében? Briliáns megoldással! A film visszafelé forog. No nem a mozdulatok, hanem a történet. Ezt hivatott jelképezni a legelső snittben feltűnő polaroid kép, ami lassan elszürkül majd a sötétségbe vész.

Nolanék két részre bontották a filmet. Van a nyomozás szálait követő fő rész, melyben Leonard a gyilkos nyomában járva próbálja megbosszulni felesége elvesztését, és a Leonard sérülését követő állapotot bemutató fekete-fehér képi világú részek, beszórva a történetbe. Ez utóbbiból lassan megismerjük a főhős helyzetét és, hogy reménytelennek tűnő életét egy önmaga alkotta szabályrendszer következetes betartásával próbálja élhetővé tenni. Mindezt időrendben visszafelé zajló események jelenetiben.

A kezdeti zavarodottság lassan körvonalazódó emberi tragédiát rejt magába. Leonard megszállott módjára hajtja, üldözi felesége gyilkosát, miközben a még meglévő balesete előtti emlékekbe kapaszkodik (szívszorító, mikor a felbérelt prostituálttól csak annyit kér, várja meg míg elalszik, majd csapja be a fürdőszoba ajtaját). Ahogy azonban halad előre a történet, a néző (Leonarddal ellentétben) lassan összerakja a képet és egyre nyilvánvalóbbá válik a fájdalmas felismerés: A kínnak soha nem lesz vége, nincs megoldás, nincs feloldozás. Ezt Leonard maga is kimondja: „Hogyan gyógyulhatnék meg, ha nem érzem az időt!?”

A beteg elme ámokfutása a végkifejlet felé haladva már kétségtelen, és az is, hogy az emberi aljasságnak nincsenek határai, legyen szó egy sérült ember felhasználásáról, vagy félrevezetéséről.

A történet zárása (ami valójában egy kezdő pillanat) felemás megoldást rejt, mert bár magába hordozza a felismerés döbbenetét, mégis ott van a tudatosság utolsó szikrája is, amiben azt mondja hősünk, hogy elég volt! És nem csak a kizsákmányolásából, hanem az abbéli törekvésből, hogy elvegyék tőle az egyetlen dolgot aminek van még értelme számára: az értelmetlen bosszút.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés