Az összehasonlíthatatlan összehasonlítása, avagy elmélkedés animált valóságok ürügyén.

A művészeti alkotások megítélése, (ha egyáltalán szükség van erre a minőségre) teljesen szubjektív dolog. Ahány ember annyi féle befogadás. Különböző alkotások a legkülönfélébb benyomásokat képesek generálni a lelkekben, az érzelmi skála teljes palettáját felsorakoztatva, a véleményalkotás során.

De ki lehet-e jelenteni egy művészeti alkotás esetében, hogy az egyik jobb, mint a másik?

Két festményt egymás mellé téve, rá lehet-e bökni az egyikre azt mondván: Ez a jobb.

A válasz: Nem. Azt lehet mondani, hogy „Nekem ez jobban tetszik” de ez nem több, mint egy személyes vélemény közlése, melynek jelentősége vajmi kevés szélesebb távlatokat tekintve.

Az Oscar bizottság évről évre ítéli meg a filmművészeti alkotások jelentős terméséből, hogy melyek azok a filmek, amik érdemesek a jelölésre. Ezt követően a több ezer(!) tag újabb és újabb rostákon szűri meg a jelölteket, hogy végül a ceremóniára kialakuljon, az ünnepségen is felvonultatott versengők élmezőnye.

A sporttal ellentétben például, ahol egyértelmű, hogy adott esetben ki a gyorsabb, pontosabb vagy ügyesebb, itt a zsűri ízlése a mérvadó, melyben vastagon benne van a politika, a szimpátia, vagy a részrehajlás egyéb okai, így már ezen okokból is kétséges az egész létjogosultsága. Ennek ellenére a filmművészeti díjátadók presztízse egyre csak nő, felmagasztalva saját fontosságukat.

És most térjünk rá az animációs mezőnyre a 2017. évben. Az öt jelölt között volt két azonos fajsúlyú alkotás.

A Zootropolis és Vaiana egyaránt egy meseszépen animált és jó történetvezetésű alkotás. Mindkettő kitűnő szórakozás és kikapcsolódást nyújt, jófajta családi mozi, akár a legkisebbeknek is.

A következő kettő animáció már sokkal komorabb hangvételű, egyben elgondolkodtató és lelket simogató. A Kubo és a varázshurok, valamint a Vörös teknős egyaránt szólt a magányról, a szeretetről és összetartozásról, kitűnő képi eszközökkel tárva elénk a legbelsőbb lelki vívódásokat. (A Kubo origamis jelenetei csodálatosak.)

És itt az ötödik, és egyben legmegrázóbb alkotás, Az életem Cukkiniként.

Már az alaptörténet is megrázó. Cukkini, a 9 éves kisfiú alkoholista anyjával él kettesben, aki elhanyagolja és veri őt. Egy alkalommal mikor részegen épp elverni készül rettegő kisfiát, a fiú gyámoltalan védekezéséből adódóan az anya életét veszti, így Cukkini bekerül egy árvaházba, ahol megismeri a többi hányattatott sorsú gyerek életét. Van, akinek apja megölte az anyját, majd magával is végzett a gyerek szemeláttára. Van, akit elhagytak és van, akit megrontottak. Nagyon megrázó és egyben figyelemfelhívó báb-animáció ez, hisz rámutat a gyermeki lét kiszolgáltatottságára, a felnőtt társadalom felelősségére és a szeretet gyógyító erejére.

Na most adódik a kérdés, hogy az Oscar nyertes Zootropolist mégis hogyan lehet összevetni ezzel a filmmel? Mik azok a viszonyítási pontok, amelyben mérlegre lehet tenni lelkileg és testileg megtört gyerekek hányattatásait egy nyuszi lány és egy róka fiú kalandjaival?

Nem tudom, nem értem….

Amúgy mind az öt alkotás csodálatos, csak épp a maga nemében, összehasonlíthatatlanul.

Súgó 3 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2017.03.21. 22:17 GK En ugyan csak harmat lattam az ötből, de en is pont ezt kérdezem. Bar a Zootropolisnak nagyon örültem, mert imádtam, de megsem ertem, hogy mik a bírálati szempontok. Lehet, hogy nem annyira a mondanivalóra, mint inkabb a látványra pontoznak?

2017.03.22. 16:08 Karmen Valószínűleg a látvány a fő szempont és a monumentalitás. Értem , hogy a technikai kivitelezés a csoportbasorolás elve, de teljesen más műfajt nem is lehet összehasonlítani.

2017.03.22. 21:41 GK Az Oscar csak egy óriási biznisz, ne vedd a szívedre. A vörös teknős nekem nagyon tetszett, Cukkini életet viszont asszem nem merem megnezni.