Holdvilágfaló.

Ha az emlékezetem nem csal elsőként Popper Pétertől hallottam ezt a kifejezést. Azon emberekre utal, akik nem tudják elfogadni az élet banalitását, a véletlenszerű történéseket, azt, hogy valójában semmit nem áll módunkban irányítani, ami valóban fontos. Csak sodródunk a halálunkig, véletlenszerű eseményeket megélve. Mert a világban nincs rendszer, nincs egy magasabb elv, ami meghatározná létünket, csak születünk, élünk és meghalunk véletlenszerűen.

A Holdvilágfalókat ez a tudat félelemmel tölti el, mert mindez azt jelentené, hogy az elmúlásunk végleges és a testünkkel együtt elenyészik a lelkünk is. Ez a tudat azonban elviselhetetlen. Így létrehoznak egy elgondolást, koncepciót, amit megtöltenek a legkülönfélébb magyarázattal arról, hogy valójában létezik egy magasabb erő, egy hatalom, aminek a létet köszönheti minden élő. Ez a hatalom, különböző neveket visel: Isten, Jehova, Buddha, Univerzum stb. Ez/Ő a lét szülője, aki megalkot, lelket ad, majd elvesz. Akiből kiindul, és amibe végül visszatér minden. És nincs vég, csak örök körforgás, folytonos újjászületés és tapasztalás, fejlődés.

Én magam is hiszek a felsőbb hatalomban már néhány éve. Alaposan körüljártam a témát, épp eléggé ahhoz, hogy megalkossam a saját elgondolásaimat a dologgal kapcsolatban. Így jutottam arra az elvre, hogy nem hiszek egyetlen vallásban sem, de hiszek Isten (vagy ahogy én hívom az Univerzum) létezésében. Hiszem, hogy nincs véletlen, hogy minden okkal történik. Hiszek abban, hogy ha valami fizikailag materializálódik az életben, annak létjogosultsága van, még akkor is, ha a mi megítélésünk szerint rossz. Léteznie kell, hisz megtörtént, és a léte jogosságát nem vitathatom, csak azért , mert én nem értem mi végre van.

Éppen ezért teljesen felesleges bármin is görcsölni, hisz úgyis az történik, aminek történnie kell. Nekünk földi halandóknak nem áll módunkban befolyásolni mindezt, csak annyira, hogy eldönthessük, ha megtörténik, akkor mihez kezdünk a helyzettel. Van választási lehetőségünk, de csak olyan mértékben, amennyire az segít elvinni bennünket ahhoz a tapasztaláshoz, amit magunkévá kell tennünk. Én hiszek az Isten gondviselésében. Minden ami van, annak úgy kell lennie.

De vasárnap éjjel megbillent a hitem. Olyan mértékű félelmet, fájdalmat és tehetetlenséget éreztem, hogy megkérdőjeleződött bennem minden lét jogossága. Most először éreztem át Jézus tettét, mikor átvette a szenvedés terhét, hogy ezzel megmentse az emberiséget. Akkor, ott, én is azt kívántam, hogy bár nekem fájna és ne neki. A fizikai fájdalommal meg tudtam volna birkózni, de a lelkem úgy halt bele a szenvedésébe, ahogy ő átcsúszott az elmúlásba.

Most pedig a hiányával küzdök és nem értem miért következett ez be?! Hogy lehet létjogosultsága egy ennyire tiszta és kedves lény szenvedésének? Végül pedig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a lét véletlenszerű, csak gyáva vagyok szembesülni ezzel, hitegetem magam és végső soron én sem vagyok más, csak egy Holdvilágfaló.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2014.06.28. 17:45 GK Bizonyos helyzetekben azt gondolom, hogy néha a gondolataink talán nem is a saját gondolataink, hanem egyszerűen jókor vagyunk jo helyen, spiritualisan epp fogékonyak vagyunk es egy angyal vagy maga a Mindenható csatornakent, közvetítőként használ minket, hogy eljuttassuk az üzenetet annak, akinek éppen nagy szüksége van ra. Többször éreztem mar azt, hogy sikerült embereknek vigaszt nyújtó szavakat mondanom, de mikor leírtam oket, mintha egy felsőbb hatalom vezette volna a kezem.

2014.03.19. 15:29 Karmen GK gondolata: Lehet, hogy csak hitegetjük magunkat, hogy létezik egy mindent meghatározó felsőbb hatalom és ezáltal felmenthetjük magunkat az elkövetett ballépéseink felelőssége alól. De az is lehet, hogy valóban létezik Mindenható és akkor Zsebi szenvedésének igenis volt értelme. Talán a tulajdon lélekfejlődése szempontjából, de az is lehet, hogy egy másik lelket váltott meg épp így a saját szenvedése által. Még az is lehet, hogy éppen téged....