Gondolatok a lélek dolgairól, spiritualitásról és az örök szerelem, a mozgókép: hírek, újdonságok, nosztalgia, kritikák, színészek. Ez az én univerzumom, üdvözlégy!
Hofi Géza örök klasszikusa, (és ez sejteti, hogy a probléma nem újkeletű) hogy mikor teljesen inkompetens ember került valamely, őt meg nem illető pozícióba, azt kérdezték a háta mögött, „Ez vajon kinek a farka vége?”
Nos, ez teljesen igaz a magyar filmiparra is, ahol nagyon nagy előny, ha a rendezőnek van vaginája, esetleg a fimbiztos meg is járta azt, sőt! Ha ez így van, a rendezői végzettség se feltétel. Így eshetett meg, hogy Dobó Kata első filmrendezésére készül, és hogy hogy? Idézem a rendezőasszonyt: „Sok vígjátékot nézek!”
Közben meg Palvin Barbi körül is történt egy dolog (nem, nem az érdekel, hogy mely sztárok adják kézről kézre) ami megfogott. Barbika ugyanis nyilatkozott már egy pöttyet a Las Vegas-i mészárlás kapcsán, amire Puzsér (aki alapból iszonyat irritál, de kurvára jól ír) reflektált. Na az Isten lett.
Láttam egy nagyon szép és elgondolkodtató filmet. A Realive (itt megnézhető) főhőse egy sikeres harmincas fiatalember. Jólmenő vállalkozás, szép ház a tengerparton, gyönyörű barátnő. Előtte az élet, annak minden ígéretével. Ám kiderül, hogy rákos és egy éve sincs hátra. Persze a sokk és a gyász különböző fázisain át elkezdi felfejteni élete szövetét, hogy eljusson végül ahhoz az elhatározáshoz, hogy hibernáltatja a testét, hogy mikor elég fejlett lesz az orvostudomány a betegsége kezelésére, majd felélesszék.
A film mélyen elgondolkodtatott. Mert nézzük meg egy lépést hátrálva, hogyan is telnek általában a napjaink.
Felkelünk, uzsgyi a gyerkőccel a bölcsi/ovi/suli valamelyikébe, majd kocogás a munkahelyre/házi robotba ahol aztán leszívják az erőnket és életkedvünket. Innen vissza a gyerkőcér/bolt és haza, ahol vár az esti rutin, házimunka/háziírás/fürdetés/fektetés….hulla az ember….bedőlés az ágyba. Hétvégente talán jut egy kis pihire vagy lazulásra idő, de gyakorta főzőcske/családi vizit/nagybevásárlás/nagymosás... van soron. Magunkra szinte semmi erő és energia nem marad.
Mindezt minek a reményében? Hogy egyszer majd minden jobb lesz. Majd egyszer (ha végre beüt a biznisz/ a gyerek kirepül/ saját vállalkozást kezdhetek/ stb. ) minden megváltozik és akkor elkezdhetek úgy élni ahogy szeretnék, kényszerű kötelességek fojtogatása nélkül. Egyfajta rózsaszín ködbe burkolódzik a jövőkép, ez tartja mozgásban a szürke jelent.
De mi végre ez az illúzió? Hisz ki tudja van-e annyi időnk? És ha van is, vajon lesz-e elég erőnk és bátorságunk végre lelépni a jelenünkbe vezető útról és végre változtatni? Olyan jó volna hirtelen ugrani 10 évet az életben és megnézni vajon a vágyaink beteljesedtek-e?! Mert ha nem, akkor visszatérve bizonyosan azonnal nekifognánk a változtatásnak, ha igen, akkor tudhatjuk, hogy jó úton járunk. Ha pedig előre ugorva már nem találnánk itt magunkat, visszatérve kifacsarnánk az élet minden pillanatából a lehető legtöbb örömöt, megragadnánk minden lehetőséget és még csak véletlenül sem pazarolnánk tovább a drága pillanatokat értelmetlen dolgokra.
"Sosem foglalkoztatott bennünket, hogy másmilyen az útlevelünk, de most, hogy annyi bizonytalanság vesz körül, úgy gondoltuk, praktikus lenne, ha mindkettőnké egyforma lenne" - mondta felesége és saját állampolgárságáról Colin Firth, aki mostantól már olasz és brit kettős állampolgár lett. Firth korábban azt nyilatkozta: katasztrofálisnak tarja a Brexitet.
Nos, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Olaszország szerintem semmiben nem növeli mostanság az ember biztonságérzetét.
Nyáron 6 hetet töltöttem kint, bejárva a csizma közepét és azt kell mondjam katasztrófa. Rengeteg a migráns, főként feketék, de közel-keletiek is bőven. A biztonságérzetem a béka segge alatt volt.
Csak egy sztori. Riminiben sétáltunk este tíz körül a pasimmal és unokahúgommal, le akartunk sétálni a partra, de egy árus figyelmeztetett, hogy épp előző nap támadtak meg egy lengyel párt, amikor is a fiút félholtra verte, a lányt pedig megerőszakolta 4 migráns, ezért legyünk óvatosak. Ott a nyaralóváros központjában! Persze azonnal hátraarc és húztunk, mint a vadlibák.
Nem tudom hová fajul ez a helyzet, de olaszba ez már viselhetetlen. Nem is szívesen megyek most vasárnap se. Én megértem, hogy segítségnyújtás, meg szolidaritás, de az Unió teljesen impotens, kockára téve az európai kereszténység fennmaradását.
A zsenialitás hátulütője, hogy az ember beskatulyáz. David Suchet olyan tökéletes Poirot volt a sorozatban, hogy el sem tudom képzelni a kis belga detektívet nélküle. Erre jön Kenneth Branagh (a bajsza merénylet!) és egy rakás sztárt belezsúfolva a sztoriba újrázik. Oksa, adok neki egy esélyt, de szkeptikusan.
Érdekes véletlen, hogy egymást követő két olyan filmet néztem meg, melyek hasonló világméretű társadalmi problémával foglalkoznak, csak más megközelítésből.
Előbbi A szolgálólány meséje (Margaret Atwood könyve alapján). Ez valójában egy 10 részből álló sorozat, melyben egy olyan jövőbeli világot ismerhetünk meg, ahol az emberiség a kihalás szélére sodródik. Nem születnek ugyanis gyermekek, az a pár nő pedig aki még termékeny, iszonyatosan kiszolgáltatott helyzetbe kerül egy férfiak által irányította társadalomban. Döbbenetes, felkavaró, de mégis nagyon izgalmas sorozat. Itt megnézhető.
A másik alkotás pedig a NetFlix új filmje (What happened to Monday), ahol a jövőben a világunk túlnépesedett, kimerülőben minden nemű energiaforrás, ezért olyan törvényt hoznak, hogy egy családban csak egy gyermek születhet . A másodszülötteket be kell szolgáltatni az állami gépezetbe, ahol hibernálják őket addig, míg rendeződik a Föld sorsa. Egy ilyen alapfelállásba születnek egy nőnek hetes ikrei, akiket a hét napjai után neveznek el. A főszerepet a zseniális Noomi Rapace játsza. (Itt megnézhető)
Hogy miért is érdekes ez az egybeesés?
Mert iszonyat aktuális mindkét véglet. Ha megnézzük földünk jelenlegi állapotát, nem nehéz beleélnünk magunkat a helyzetbe. Globális felmelegedés (aki még most sem hiszi, az csak nézze meg a hírekben hol van épp felhőszakadás, hurrikán, vagy extrém magas hőmérséglet) kimerülő energia- erőforrások, háborúk, migráns áradat, éhínség, atomháborús fenyegetőzés.
Nézem ezeket a filmeket és nem tudom nyugot szívvel azt mondani, hogy ez csak fikció. És ez félelmetes.
AJÁNLOM AZ OLDALT
