Olyan gyorsan telik az id�, ami mostans�g egyre ink�bb melank�li�val kevert szorong�ssal t�lt el. Id�n m�r negyven lettem, a fiatals�gom elm�l�sa pedig egyre mark�nsabb jeleket rajzol az arcomra, a lelki f�sults�gr�l m�r nem is besz�lve. Az ez ellen val� k�zdelem hi�baval�nak t�nik.

De szerencs�mre van egy 6 �s f�l (ez nagyon fontos adal�k!) �ves unokah�gom, Tamara, aki kor�t meghazudtol� �letb�lcsess�ggel rendelkezik �s aki valamely okn�l fogva mostan�ban egyre t�bbet foglalkozik a hal�llal.

Boni hanyatl�s�t is agg�dva figyeli, �m ami m�g aggaszt�bb a sz�m�ra, hogy van k�t d�dnagymam�ja, mindketten j�val nyolcvan felett. Mindk�t d�di egyre betegebb, �gy lassan sz�ba ker�l az elm�l�suk elker�lhetetlen k�zeledte. A n�v�rem �gy le�lt vele besz�lgetni. Elmagyar�zta neki, hogy a d�dik m�r megett�k a kenyer�k jav�t, teh�t nagyon �regek. V�rhat�, hogy ha nem is a k�zelj�v�ben, de egyszer el fognak menni. Ez ellen nincs mit tenni, ez az �let rendje.

 Tami hosszasan hallgatott, majd ennyit mondott: „Van egy �tletem! Vegy�nk nekik �j kenyeret!”

B�rcsak �gy m�k�dne az �let. Venn�k egy bagettet Boninak is.